Szerpentin

Testvérpárunk:3

Brynja
Anya és Georg leléptek az öcsémmel. Nyaralni mentek, valahová délre. Anya kinézett maguknak valami noname várost, amit szerinte érdemes meglátogatni. Nagyom elszánt tud lenni, ha ilyesmiről van szó, lehetetlen eltéríteni az elhatározása mellől. Az fel sem merült benne, hogy Svent elhívja magukkal. Tavaly még engem is elrángatott, de idén szerencsére letett róla. Talán rádöbbent, hogy csak hátráltatom őket, és rontom a hangulatot. Itthon hagytak engem is. Svennel kettesben maradtunk a házban. Régebben megpusztultam volna, ha összezárnak vele, de az utóbbi egy-két hónapban egész jól kijöttünk egymással.

Sven:
Egyedül Brynjaval jöttem ki jól, bár régebben vele sem. X sosem volt a szívem csücske, és nem csak az irritálóan tudálékos stílusa miatt. Apámat tüntetőleg gyűlöltem, noha nem sokat ártott nekem. Sőt, igazából leszarta, mi van velem. Brnyja öccsét egy kis púpnak éreztem mindenki hátán. Sosem rajongtam a kisebbekért, de ő különösen irritált.
Brynja... vele már egy ideje javulófélben volt a kapcsolatunk. A kezdeti utálkozás egy nagyon jó viszonyba csapott át. Igaz, azt hiszem, kissé mást értettünk ez alatt.
A nappaliban ültünk a kanapén, a tv-t néztük. Pontosabban én nem igazán figyeltem a műsorra.

Brynja
A tévében egy akciófilm ment. A főhős tudott repülni, azt hiszem, vagy legalábbis hatalmasakat ugrott. Háztetőről háztetőre lendült, miközben az üldözői már kezdtek elmaradozni mögötte. Nem rajongtam a filmért, de Sven kierőszakolta, hogy ezt nézzük. Ehhez képest nem úgy tűnt, mint aki feszülten figyel. Oldalra fordultam felé, hogy megmondjam, át fogok kapcsolni egy másik csatornára, ha őt sem érdekli a film.

Sven:
Átkaroltam Brynja vállát és közelebb vontam magamhoz.
Nyilvánvalóan tisztában voltam azzal, hogy ami hetek óta mozgatta a fantáziámat, az nem természetes. De valahogy nem éreztem azt, hogy bűn lenne. Hiszen mondhatni semmi közünk egymáshoz. Oké, apám nője az anyja, de az nem igazán érintett meg. A társadalom elítéli az ilyesmit, de én leszartam a társadalmat.
Persze ő biztos nem annak tudta be a mozdulatot, mint ami valójában volt.

Brynja
Meglepett a mozdulat. Nem számítottam tőle ilyen baráti, testvéri közeledésre. Az oldalának dőltem. Végül kedvesen tettem fel a kérdést, amit ezelőtt durván akartam. - Ne keressünk valami jobb filmet? Ez nekem nem igazán tetszik. - Próbáltam jó testvérként beszélni vele, és nem szétrombolni a köztünk alakuló jótestvéri viszonyt. De bárhogyan is próbáltam testvérként nézni rá, nem ment. Bírtam, nem azzal volt a baj. Csak nem a testvérem. Evy srác, akit bírok, és egy házban élünk. De továbbra is próbáltam bebeszélni magamnak, hogy testvérként kell szeretnem. Az úgy természetes.

Sven:
- Nekem igazából nincs kedvem filmet nézni - közöltem vele a nagy igazságot.
Nem zavarta a közeledésem, mondjuk azt is biztosra vettem, hogy nem ugyanúgy értettük. Persze az utóbbi időben nem egyszer próbálkoztam nála, de soha semmi komolyabbal, nyilvánvaló, hogy ezt nem úgy fogta fel.

Brynja
- Nekem sem - válaszoltam. Felkaptam magam mellől a távirányítót, és gyorsan megnyomtam a piros gombot, mielőtt Sven meggondolhatta volna magát. Visszaraktam a kapcsolót magam mellé. Talán megejtjük az első jótestvéri beszélgetésünket. Kíváncsi voltam, miről tudunk beszélgetni. Mosolyogva fordultam Sven felé.

Sven:
És ez volt az a pillanat, amikor hirtelen közelebb hajoltam hozzá és lesmároltam. Mindezt olyan lazasággal, mintha teljesen termédzeteden dolog lenne.
Fogalmam sem volt, mit fog reagálni, de tényleg. Nem is igazán gondolkodtam azon, hogy mi lesz azután, hogy megteszem.

Brynja
Teljesen váratlanul ért a mozdulat. Nyilván nem erre számítottam. Ledöbbentem. Egyrészt hihetetlenül abszurdnak találtam a helyzetet. Másrészt viszont megnyugtatott abban, hogy ő sem gondol a testvérének, és nem csak én vagyok ilyen rossz testvér. Persze ez volt a leghalványabb gondolatom, a döbbenet mindent felülírt. Kábultan, tágra nyílt szemekkel meredtem rá, és nem tanúsítottam ellenállást, de semmi mást sem tettem. Ahogy lesmárolt, automatikusan hátrább dőltem, el tőle, de követte a mozdulatot, és végül a háttámla és Sven teste közé szorulva találtam magam.

Sven:
Elhúzódtam tőle és felnevettem, mintha ezt annyira poénosnak találnám.
- Ha látnád az arcod... - röhögtem. - Mekkora poén! Azért tök fura, hogy mi lényegében ezt is megtehetjük, nem? Mert testvérek is vagyunk, meg nem is. Ugye milyen vicces?

Brynja
Zavartan pislogtam. Hogy ez nagyon...vicces? Nem ez lett volna az első kifejezés, ami eszembe jut erről a jelenetről. Persze biztos szörnyen nevetséges arcot vágtam, na de ez attól még nem vicces.. Mi elvileg tesók vagyunk, még akkor is, ha ez nem teljesen igaz. Lesmárolt. Ez rohadtul nem természetes. - Hát, igen - nyögtem ki végül.

Sven:
- Rohadt vicces volt. - Szándékosan rájátszottam és úgy próbálkoztam be újból Brynjanal, mintha az egészet egy nagy viccnek tartanám.
Persze ebből már teljesen poént csináltam, hogy ellazuljon. (nyugodj meg, lazulj el) Annak ellenére, hogy én még ezt is komolyan gondoltam.

Brynja
Ugyan nem éreztem egészen helyénvalónak a dolgot, visszacsókoltam. Kissé még gátlásosan és zavartan, de visszacsókoltam. Végülis...ez nem komoly dolog. Sven is csak viccnek gondolja. A ripacskodása már tényleg vicces volt, azt én is elismerem. És ahogy teltek a percek és egyre több csók csattant el, én is kezdtem egyre viccesebbnek tartani, és úgy kezelni a helyzetet, mintha semmi sem számítana.

Sven:
Éreztem, hogy egyre inkább laza lesz ő is. Persze, nek teljesen, de már túl is lépett a kezdeti sokkon.
Sokáig "poénkodtunk" még ezzel, ezidő alatt újabb és újabb csókok csattantak el kettőnk között. Végül egymás mellett aludtunk el a keskeny kanapén, összebújva. Sokkal közelebb, mint az egészséges lett volna.

Brynja
Sven félig rajtam feküdt, és teljesen egymásba voltunk gabalyodva. Nem pont úgy, ahogy testvérek között szokás. Hamarosan mindketten álomba merültünk, egymás karjaiban. És reggel majd így ébredünk...

Sven:
Másnap reggel egymás mellett ébredtünk, ugyanúgy összegabalyodva, túl közel egymáshoz. A kanapé nem volt túl széles, így az éjszaka teljesen egymáshoz préselődtünk. Igaz, ez engem a legkevésbé sem zavart...

Brynja
Reggel, mikor felébredtem, először azt sem tudtam, hol vagyok. Kellett két másodperc, hogy végigpörögjenek a fejemben a tegnap este eseményei. Felkönyököltem, és Svent néztem, kifürkészhetetlen arccal. Magam sem tudtam, mit kéne most gondoljak. A mostohatesóm mellett ébredek. Oké, hogy nem történt semmi komoly, na de akkor is.

Sven:
- Jó reggelt - könyököltem fel a kanapén, habár így sem kerültünk sokkal messzebb egymástól. - Totál elzsibbadt a lábam, ráfeküdtél.
Mindezt tényként, inkább poénosan, mint szemrehányóan közöltem vele. Igazából annyira nem is bántam.
Hogy ő a mostohatestvérem? Egy másodpercig sem tartottam visszahúzó erőnek. Különben sem csináltunk semmit. Meg igazából magasról tettem arra, hogy szabad-e ilyet csinálni. Úgysem tudja meg senki.

Brynja
Á. Szóval ráfeküdtem a lábára. Mindjárt térden állva esdeklek bocsánatért. Nem, ez félreérthető lenne. Akkor földön csúszva, mégjobb!
Arrébbraktam a lábamat, hogy ne az ő lábán legyen. Nem éreztem úgy, hogy bocsánatot kellene kérnem. - Neked is - válayzoltam a köszönésre, de többet nem mondtam. Felültem, egészen kicsúszva a kanapé szélére, lelógatva a lábam a földre. Próbáltam feldolgozni, hogy mi is történik velünk.

Sven:
Én is felültem a kanapén és kényelmesen kinyújtóztam, mintha a lehető legtermészetesebb helyzetben lennénk. Egy cseppet sem zavartattam magam, arra pedig számítottam, hogy ő eléggé frusztrált lesz. Habár rosszabbra számítottam, nem menekült tőlem és este sem ellenkezett igazán.
- Jól aludtál?
Én nagyon jól aludtam.

Brynja
- Remekül - válaszoltam. Úgy döntöttem, úgy teszek, mintha mi sem történt volna. A legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, és legpraktikusabb megoldásnak tűnt. Végülis csak elcsattant néhány csók. Nem olyan nagy dolog. Ezt is kipróbáltuk, ennyi volt, már túl is tehetjük magunkat rajta, felesleges balhézni. Akkor csak kapaszkodnánk a történtekbe. Nem, tegyünk inkább úgy, mintha mi se történt volna, és hirtelen remek tesókká válnánk.

Sven:
- Felrakom főni a kávét. Te is kérsz? - Úgy döntöttem, egyelőre én is úgy teszek, mintha nem történt volna semmi.
Hadd rágódjon a tegnap estén. Megvárom a megfelelő pillanatot arra, hogy újból bepróbálkozzak, amikor már nem parázik rajta és valahogy lecsapódott benne a tegnapi. Kíváncsi lettem volna rá, hogy mit gondolt.

Brynja
- Igen, kösz - válaszoltam. Felálltam, és összefogtam a hajam a hajgumival, ami egészen eddig a csuklómon volt, ott is maradt a nyoma.
Sven is úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Ez megerősített a hozzáállásomban. - Mit akarsz reggelizni? - A lelkemre kötötték, hogy legyek háziasszony, úgyhogy most csinálok reggelit.

Sven:
- Tök mindegy, rád bízom. Te vagy a szorgos háziasszony, dobj össze valamit - vontam meg a vállam.
Nekem persze nem kellett csinálnom semmit. Valahogy engem sosem terheltek semmivel és mindent elnéztek nekem. Totál logikátlannak tartottam, de nyilván nem volt ellenemre.
Régebben tényleg nem szóltak semmiért, mostanra azért megkértek egy-két dologra, de többnyire még mindig nem szóltak bele semmibe. Különösen nem Brynja anyja. Ő még azt is elnézte volna nekem, ha kalapáccsal szétverem az egész házat...

Brynja
Követtem a konyhába. Elővettem tányérokat és késeket, felvágtam két zsömlét, kiraktam a margarint meg kétféle lekvárt. - Ha egy zsömle nem elég, vágj még - ültem le. Ez azt jelentette, hogy ennyit voltam hajlandó tenni a reggelijéért.
Úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. De ha valóban nem lett volna semmi, most nem reggeliznénk itt ilyen nagy egyetértésben.

Sven:
Nem, ez azt jelentette, hogy akkor ennyit fogok enni. Nem volt kedvem többet vágni. És nyilván nem azért, mert annyira életképtelen voltam, ugyanis amíg anyámmal éltem, szinte minden kajáról nekem kellett gondoskodnom. Meg alapvetően sok minden másról is.
Leültem Brynjával szemben, miközben megvajaztam a zsemlét, végig az arcát figyeltem. Nem olyan feltűnően bámultam, de valószínűleg észrevette. Próbáltam rájönni, mi járhat most a fejében.

Brynja
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy engem vizslat. Még csak a zsömle egyik felét vajaztam meg, de hirtelen leraktam a zsömlét és a kést, két karomat keresztbe raktam az asztal szélén, és én is felnéztem Svenre. Kifürkészhetetlen arccal, megkeményített vonásokkal bámultam vissza rá, én végképp feltűnően. - Hallgatlak. - Valószínűleg nem akar mondani semmit, de ez most nem izgatott.

Sven:
- Jó. - Ő is tudja, hogy nincs mit mondanom. Vagyis lenne, csak nem érzem úgy, hogy bármit is szeretnék megosztani vele. - Mit akarsz hallani?
Ráérősen beleharaptam az egyik zsemlébe, amit épp az imént kentem meg margarinnal, utána pedig erdei gyümölcsös lekvárral. A baracklekvárt nem szerettem.

Brynja
Egy ideig még némán néztem, aztán minden kommentár nélkül visszafordultam a zsömlémhez. A reggeli hátralévő részében egyikünk sem szólalt meg. Aztán mindent leszedtem az asztalról. Minden be a hűtőbe, a mosogatóba. - Van valami programterved, mész ma valahová? - kérdeztem. Nekem nem colt konkrét tervem, itthon fogok ülni egész nap, azt hiszem.

Sven:
- Nincs konkrét tervem - vontam meg a vállam. - De lehet elugrom valahova a haverokkal.
A haverok szó egy elég érdekes társaságot takart... Nemrég verődtünk össze, igaz, az iskolában sosem lógtunk együtt. Eddig, ha épp együtt akartunk lenni, akkor mindig a város szélén lófráltunk. Nem csináltunk semmi különöset igazából, és épp ezért is untuk el magunkat. Aztán az egyik srác talált egy sokkal jobb helyet nekünk. Így néhány hete elkezdtünk lejárni a raktárhelyiségekhez.

Brynja
Remek, akkor nekem lesz pár szabad órám. Remélem, nem akar felhozni senkit, most, hogy engem leszámítva üres a ház. Nem lelkesednék a dologért.
- Én sem terveztem semmit. Amúgy...majd segítesz a matekházimban? Te reálos vagy, biztos érted.. - Milyen egyszerű is lenne, ha elmagyarázná.. Persze nem feltétlenül ma, de valamelyik nap. Kéne matekból a négyes.

Sven:
Nem akartam felhozni senkit, nem voltak khm... szalonképesek a haverjaim. Vagyis de, külön-külön nagyon is normálisak voltak, na de együtt...
- Aha, majd segítek.
Nekem a reál tárgyak elég jól mentek, bár nem igazán törtem magam az iskolában. Teljesen átlagosan teljesítettem, az erősségeim és a gyengeségeim ellensúlyozták egymást. Nem fektettem szinte semmi időt a tanulásba, mert nem érdekelt. Teljesen átlagos tanuló voltam. AZ iskolában még ezzel sem lógtam ki a sorból.

Brynja
- Köszi - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. Leültem az alsó lépcsőre. - Csúnyán mutatna az a matek hármas év végén. - Engem azért érdekeltek a jegyeim, és rendesen tanultam. Persze nem mindig mindenre, de többnyire készültem. A nyelvek érdekeltek, a többi meg...az mind vele jár. Meg kell küzdeni vele. - Mondanám, hogy cserébe én is segítek mondjuk angolból, de nem hiszem, hogy igényt tartanál rá - próbáltam elviccelni.

Sven:
Cserébe... Más csere jobban tetszett volna...
- Hát nem éppen. Ha gondolod, matekozhatunk akár most is - tettem hozzá. - Nem hiszem, hogy túl nehéz lenne.
Hiába jártunk egy évfolyamra, mi sokkal komolyabban tanultuk a reál tárgyakat. A matektanárunk nagyon kemény volt.

Brynja
Meglepett, hogy ilyen készségesen ráállt. Szó nélkül felszaladtam a szobámba, hogy lehozzam a cuccaimat. Egy percen belül vissza is értem. Kiraktam elé a cuccokat, és elmondtam, hol tartunk pontosan. Be volt jelölve egy csomó feladat, talán a legegyszerűbbet még egyedül is meg tudtam volna oldani. Elmondtam mindent, hogy pontosan melyik típussal és miben van problémám. Az arcát figyeltem, ahogy magyarázni kezdett.

Sven:
Egészen gyorsan végeztünk, nem volt bonyolult anyagrész. A matek tényleg jól ment, az volt az a tantárgy, amiből mindig elég jól teljesítettem. Igaz, a tanárunk (akinek nevet kéne adnixd) elég jó volt.
Segítettem Brynjanak összepakolni a cuccait és visszavinni őket a szobájába.
- Remélem sokat segítettem. - Nem akartam cserébe túl nagy dolgot kérni. Egyelőre semmiképp.

Brynja
- Igen! Most tökre értem - válaszoltam mosolyogva. Őszintén szólva most nagyon pozitívan csalódtam Svenben. Egyrészt nem tudtam róla, hogy ilyen jó matekos, másrészt olyan türelemmel magyarázott, és olyan érthetően, amire egyáltalán nem számítottam. - Jövök neked egyel - tettem hozzá viccesen. Fel sem merült bennem, hogy tényleg kérni akar cserébe valamit.

Sven:
- Oké. - Még jobb is így, hogy ő dobta fel a "cserekereskedelem" témát. - Gondolkodj el. Azon, ami tegnap este történt. Nem kérek többet, csak gondolkodj el rajta.
Persze ebben a semmitmondó kérdésben minden benne volt, és ezzel bizonyára ő is tisztában van. Igen, nem csak poénnak szántam. És igen, nem csak egyszeri alkalomnak.

Brynja
Megfeszült az arcom. Mereven néztem rá, kicsit kérdőn, kicsit meglepetten, fürkészően. Szóval az a tegnap este mégsem csak annyi volt, amennyinek tűnt. Lassan, vontatottan bólintottam. Nem válaszoltam semmit, nem éreztem szükségét, és nem is lett volna mit mondanom.

Sven:
Aznap jóformán végig kerültük egymást. Én leléptem egész délutánra a raktárhelyiségekhez, ő meg nem tudom mit csinált. Minden esetre este értem haza, akkor pedig mindketten elvonultunk a saját szobánkba és nem szóltunk egymáshoz. Nem akartam zargatni, azt akartam, hogy tényleg elgondolkozzon rajta.
Másnap reggel újból a konyhában ültünk mindketten, egymással szemben. Ezúttal a csend kettőnk között kezdett nagyon feszélyezővé válni.

Brynja
Úgy éreztem, nekem kell megszólalnom, de kellett legalább öt perc, mire tényleg rászántam magam. - Én...gondolkoztam. - A müzlimet kavargattam, nem néztem Svenre. - De...nem egészen értem, hogy ezzel mit akartál mondani. - Ez ugyan az elterelő mondat funkcióját töltötte be, mégis igaz volt, és szerintem jogos is.

Sven:
- Csak annyit, amennyit mondtam. Gondolkozz rajta. Kettőnkön. - Várakozásteljesen néztem rá.
Biztos voltam benne, hogy jutott valamire, bármi is legyen az. Egy ilyenről nem létezik, hogy nem alkotott véleményt, hogy nem keltett benne semmilyen érzést.

Brynja
- Csak annyit? Jó. Akkor megvolt. Gondolkoztam. - Nem tett fel kérdést, nincs amire válaszoljak. Gondolkoztam, igen, nem is keveset. Ő ennyit kért, és nem kérdezett semmit, úgyhogy többet nem teszek. Nem fogom megkönnyíteni a dolgát. És tulajdonképpen nem is hoztam semmilyen döntést. Lesz, ami lesz. Mondjuk nyitott voltam erre az egészre, ez talán felért egy fél döntéssel, de ha nem kérdez és nem tesz semmit, én sem fogok.
Elpakoltam a reggeli romjait.

Sven:
- Jó, annyi nekem is leesett. És mire jutottál? - Felálltam az asztaltól és elvettem mindent a kezéből, hogy ne azokra figyeljen, hanem rám.
Mindent bevágtam a hűtőbe, nem igazán érdekelt, hogy minek hol a helye. Felőlem akár kinn is maradhatott volna minden. A tányérokat bevágtam a mosogatóba, a hirtelen beállt csöndben szörnyen hangosnak hatott a csörömpölésük. (mint egy helikopter)

Brynja
Nekitámaszkodtam a hűtőnek, onnan néztem, ahogy Sven bevág mindent a mosogatóba. - Gondolkodtam. Ezt kérted, nem többet. - Felvontam a szemöldököm. Most tőlem várja, hogy mondjak valamit? Áhh... - De ha már ennyire érdekel... Mi mostohatestvérek vagyunk. Az majdnem olyan, mintha testvérek lennénk. Ez pedig olyasmi, amit testvérek nem tesznek. - Felvont szemöldökkel, mereven néztem rá, még mindig a hűtőnek dőlve.

Sven:
- Régen tök természetes volt az ilyesmi. - Ezzel a megjegyzéssel inkább csak a hangulatot akartam oldani. - Amúgy meg nem olyan. Igazából semmi közünk egymáshoz, csak egy házban élünk. Nem vagyunk testvérek. Másrészt meg nem is csináltunk semmit.
Még csak rendes csóknak sem neveztem volna, ami elcsattant kettőnk között. Brynja tisztára be volt sokkolva.

Brynja
Nem, nem voltam besokkolva. Teljesen higgadt voltam. - Itt testvérként vagyunk elkönyvelve. Hogy nézne ki, ha egyszer csak kézenfogva mennénk iskolába, hm? Ne mondd, hogy téged ez nem érintene kellemetlenül. - Fürkészően néztem az arcát. - Nem is csináltunk semmit - ismételtem -, de pontosan mit akarsz tőlem? - Semmit nem akartam mondani, amíg nem hallok konkrétumokat.

Sven:
Most nincs besokkolva, de aznap este egy kasmír volt.
- Nyilván nem akarom nagydobra verni. Különben is, nem akarom elkötelezni magam a testvérem mellett. Csak próbáljuk ki. Egyszer élünk, nem? Ne mondd, hogy neked nem fordult meg a fejedben...
A második kérdésére szándékosan nem adtam választ.

Brynja
- Csak próbáljuk ki... - Ismételtem a szavait. Ízlelgettem a dolgot. - Amúgy meg...nem, nekem korábban nem fordult meg a fejemben. Ilyen beteg ötletek csak neked jutnak eszedbe kettőnk közül. - Bár nem mondom, hogy nagyon elleneztem volna, ha tényleg elkezdjük.